Állandó kiállítás
A főépület volt az egész család gyülekezőhelye. Leggyakrabban ez kétrészes épület volt: a legnagyobb helyiségben volt a nyílt tűzhely és a kisebb szoba.
A tűzhely az épület középpontjában helyezkedett el vagy egy kicsit közelebb a választófalhoz. Felette nem volt mennyezet,nyílt utat engedve a füstnek a tetőtérnél lévő kéményhez. Négyzet vagy ovális alakú, 180x100 cm méretű, a padlótól 10 cm-re felelmelt, döngölt földből készült. A tűzhely feletti gerendán láncon lógott az üst, amelyben főztek.
A tűzhely körül helyezkedtek el a főzéshez használatos kellékek, az agyagedények, réztepsi, vasfedő...
Az edények többsége fából készült és a fal mellett vagy a falra felakasztva tárolták, hogy a tűzhely körüli tér szabad legyen. Az alacsony étkezőasztal és a körülötte lévő háromlábú székek a szoba közepén álltak.
A zádrugát, mint gazdasági társulást a rokonsághoz tartozó családok alkották. Élén az a férfi családtag állt, aki a legnagyobb tiszteletnek örvendett tudása és értékrendje alapján. Ő volt az aki a többi családtag beleegyezésével rátermettség, tehetség, munkabírás és korosztály szerint kiosztotta a munkafeladatokat. Az erőteljes fiatalok állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkoztak, az idősek és a gyermekek a házi munkát végezték, az asszonyok és lányok főztek és kézimunkáztak :szőttek, hímeztek, varrtak és a lányok hozományát készítették.
Gyapjúfonálból, továbbá kender és lenszálakból készítettek szőttest, ritkán selyemszövést is készítettek, ezekből az anyagokból varrták később a hétköznapi és ünnepi viselet ruhadarabjait. Kétsoros szövési technikát alkalmaztak. A népi viselet darabjainak elkészítéséhez ügyesség és kifinomult képzelőerő kellett, tiszteletben kellett tartani a népi viselet színösszeállításait és mintáit és bele kellett férni egy bizonyos anyagi keretbe. A népviselet azmellett, hogy funkcionális volt, meg kellett hogy mutassa a nő helyzetét a társadalomban és ékessége kellett, hogy legyen viselőjének.
A dinári férfi és női viselet általában lenvászonból vagy kendervászoból készült és több ruhadarabból állt, közös eleme volt az alacsony szélű piros színű sapka , a férfiaknak fekete hímzés, a lányoknak pénzérme, a férjezett nőknek pedig fehér kendő díszítette ezt a fejfedőt. A dinári viseletet legtöbbször ezüstékszer egészítette ki, amit a fejre, hajba vagy a mellkasra akasztottak. A férfiak egyszerű láncot viseltek a mellényükön, a nőket gazdagabb és több ékszer díszítette. Külön jelentősége volt az úgynevezett gyerdannak, a fémpénzekkel kivarrt hosszú szalagnak, amit a lányok férjhezmenéskor kaptak a szüleiktől.
A Brvnara etno park történelmi kiállítása a 20. században Temerinbe települt krajinai, likai emberek történetét mutatja be röviden. Négy tematikus egységet alkot.
Az első rész az I. világháború utáni betelepítésről szól, aminek nyomán a Staro Gyurgyevói városrész és Szőreg település alkult ki. Ez tartalmazza a agrárreform kialakulására vonatkozó adatokat és törvényeket, a kolnizáció folyamatát és a két település statisztikai adait.
A második rész a népfelszabadító háborúhoz és a Boszanszka Krajinai harcokhoz kapcsolódik, amelynek során sokan hősi halált haltak. A kiállítás ezen része a hősök arcképeit tartalmazza.
A harmadik rész a Vajdaság, ezen belül is a Járekon lezajlott betelepítésről és agrárreformról szól. Fényképekkel, adatokkal és részben háromdimenziós tárgyakkal mutatja be a betelepültek érkezését és új otthonukban való elhelyezkedését. Bemutatja az agrotehnika akkori újdonságait: az első aratócséplőt, traktorokat, önjárókat...
Az utolós negyedik részben Járek település fejlődését szemlélteti a 20. század 60-as éveitől a 90-es évekig. Bemutatja az infrastruktúra fejlődését,az új iskola, egészségház létrejöttét, továbbá a kultúra és sport fejlődését és mindazt ami jellemezte Járekot az akkori Jugoszlávia területén-a kisiparral, a Rapid gyárral és a mai Braća Rajić kisüzemmel az élen, amely akkor az első olyan magánvállalat volt a térségben, amely külföldi is kivitellel i büszkélkedhetett.
Az állandó kiállításon megtekinthető az adott termék: a Goodyearnak gyártott üzemanyagtöltő szerkezet, amelyet Vladimir Rajić igazgató ajándékozott a gyűjteménynek.
A kiállítás utolós része időrendi sorrendben a legutolsó kolonizáció eseményeiről szól, a horvátországi és Bosznia-hercegovinai szerbek elűzéséről. Ezek az újabbkori történelmi események, amelyek nemcsak Járekot, hanem egész Szerbiát érintették még szakmai feldolgozásra és összegzésre várnak.
Bogdan Šekarić, főkusztosz, etnológus és magiszter Predrag Bajić, főkusztosz, történész