Anatolij Ivakin festményeinek kiállítása

A belgrádi Ruski dom elnevezésű intézménnyel együttműködve 2021. április 23-án 18 órai kezdettel a Lukijan Mušicki Kulturális Központ galériájában megnyíllik Anatolij Ivakin orosz festőművész képeinek kiállítása.

A festő életrajza

Anatolij Ivakin 1950-ben született Korkinóban,Oroszországban. Egyetemi tanulmányait 1967 és 1974 között a Szverdlovszki tartomány egyetemének építészeti szakán, ahol 1974 és 1976 között tanított is. 1976 és 1983 között Tobolszk város főépítészi tisztségét töltötte be. 1983 és 1990 között a város Vegyi művének vezérigazgatója volt. 1990 és 2003 között számos jelentős ipari építmény tervezésében és kivitelezésében vett részt Moszkvában, Szentpétervárott, Tyumenyben, Tobolszkban, Szurgutban ,a Karić fivérek céggel együttműködve. 2004-től 2009-ig az A.K. Centr Proekt cég fő és felelős tervezője, vezérigazgatóhelyettese, ugyanakkor tervezője számos építménynek Moszkvában, Krasznodaron, Ufa varosában, Minszkben. 2009 óta napjainkig szabadúszó művészként tevékenykedik, 2015 óta Belgrádban él és alkot, festészettel és grafikával foglalkozik. Több mint 50 alkotótábor résztvevője Szerbiában és a környező országokban.

Dušan Rakić intarziós képeinek kiállítása

2020. október 30-án,pénteken 18 órai kezdettel a Lukijan Mušicki Kulturális Központ képtárában megnyíllik Dušan Rakić intarziós képeinek kiállítása.
Dušan Rakić Temerinben született 1965-ben és itt is nőtt fel. A famegmunkálás iránti vonzalma már gyermekkorában megmutatkozott. A család házibarátjának ,a famegmunkálással foglalkozó Erős Ernőnek köszönhetően már 12 éves korában elkezde tanulni a szakma alapjait. Az bútorkészítésnél és egyébb faipari termékek gyártásánál alkalmazott díszítési technikával, intarzió- fakollázs készítésével foglalkozik. 2011-ben elnyerte a Newportban székelő Amerikai bútorgyártási és forgalmazási társulat pályázatának tiszteletbeli elismerését. Ezen a pályázaton az idén a speciális termékek kategóriájában nyert díjat. Miután különböző vállalatoknál dolgozott, 2012-ben úgy döntött,hogy szenvedélyét szakmai keretekbe foglalja és megalakította a MARQUETRY DESIGNE elnevezésű műhelyét,amely mint manufaktúraként működő famegmunkáló műhely egyedülálló az országban és a régióban is. Munkái ismertek az országhatáron túl is. 2014-ben Ománban részt vett a Muskat fesztiválon, ezt követően meghívást kapott a beshkeki Szépművészeti múzeumtól Kirgisztánban egy mesteri műhelymunka lebonyolítására, 2019-ben Üzbegisztánban Kokanduban részt vett a Foglalkozások fesztiválján. Többszáz alkotása van, az egyik legrészletesebb és szakmailag legigényesebb munkája, amelyen Csernojevics : A szerbek nagy kivándorlása című művét öntötte fába, a községháza előterét díszíti.

Vladimir Stepanov képkiállítása

2020. szeptember 25-én, pénteken 18 órai kezdettel a Lukijan Mušicki Kulturális Központ képtárában megnyíllik Vladimir Stepanov festőművész kiállítása.
Életrajz
Újvidéken született, gyermekkorát és iskolás éveit Ravno Selo-n töltötte, az elektrotechnikai középiskolát Újvidéken végezte el. Már középiskolásként önálló kiállítása volt Ravno Selo-n és részt vett Eszéken egy kollektív tárlaton. Tanulmányainak befelyezése után teljes egészében a képzőművészetnek szentelte életét. Számos kiállításon és szemlén vett részt kimagasló eredményekkel: Kúlán, Verbászon, Belcsényben, Kikindán, Újvidéken továbbá Szabadkán, Zentán, Kraljevón és Belgrádban, csakúgy mint külföldön: Horvátországban, Hollandiában. Több mint 30 alkotótábor résztvevője és 20 őszi és tavaszi vásár kiállítója.

Régi korok képei

2020. július 3-án 18 órai kezdettel a "Lukijan Mušicki" Kulturális Központ képtárában megnyílt a Régi korok képei elnevezésű kiállítás, amely a kubikosok, vályogvetők és falverők életét és munkáját mutatja be. A kiállítást a Magyar Nemyeti Tanács, Kanizsa község önkormányzata és a kanizsai Cnesa Kulturális Központ támogatásával jött létre.

Az óbecsei Szivárvány festőcsoport képkiállítása

2019. november 7-én,csütörtökön 18 órai kezdettel az óbecsei Szivárvány festőcsoport 26 amatőr képzőművésze mutatkozik be a temerini Lukijan Mušicki Kulturális Központ képtárában.

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör keretein belül működő Szivárvány festőcsoport 2002-ben alakult. Pillanatnyilag harminc tagja van túlnyomórész Becséről, de hatan társultak hozzánk Temerinből és egy tagunk Kamanc-i. Mindannyian autodidakta módon tanultunk festeni. Heti rendszerességgel találkozunk. Évente két kiállítást tartunk Becsén, és közös vagy önálló tárlatokon is részt veszünk vidéken és a szomszédos Magyarországon. Tagjaink többször bemutatkoztak már önállóan is Óbecsén és Vajdaság más városaiban. A festészet közösségformáló ereje erős, nyitott, egymást tisztelő és becsülő nagy családdá alakította a társaságot, amelyben mindig és mindenki számára van egy feléje nyújtott kéz, egy mosoly. Ezt a családias kötődést szeretnénk a közeli és távolabbi jövőben megőrizni, tudásunkat gyarapítani és festeni saját magunk és mások örömére.